Örök igazság! A legtöbb nő valószínűleg tudja, miről beszélek, és nagy részük egyet is ért ebben velem. Vajon mi lehet az oka, hogy az időnk nagy részében szűk, kényelmetlen, le- vagy felcsúszó, szoros ruhadarabokba és lábbelikbe préseljük bele magunkat? Hányszor hallottuk már, hogy a 14 cm-es sarkak miatt negyvenévesen gyógypapucsra fogunk szorulni? Ilyenkor mindig mosolygok magamban: bezzeg, ha tudnák a teljes igazságot. Mert nem elég, hogy 14 cm magas, de másfél számmal kisebb is a szükséges méretnél (mert lehetetlen, hogy ne férjen bele a lábam a 38-asba, biztos, hogy nem fogok 39-es cipőt venni, vagy elfogyott a méret, de mindenképpen szükségem van a szóban forgó darabra), és valami lehetetlen pozícióban állnak benne a lábujjak.
Szorít oldalt, nyom elöl és hátul, képtelenség benne 200 méternél többet egyhuzamban megtenni, mert először csak a lábad fáj, aztán elkezd tompán lüktetni az agyadban is, később pedig annyira elviselhetetlenné válik, hogy szabályosan csillagokat látsz. Vicces igaz? És mi a válaszunk minderre: de hát annyira szép! Szóval megéri? Persze, hogy meg!
Miért sanyargatjuk testünket nap mint nap? A férfiaknak szeretnénk tetszeni, saját magunknak, vagy esetleg a riválisokat kívánjuk felülmúlni a mindennapos aszkézissel? Nyilván mindhárom megállapításban van igazság. Kinek nem esnek jól a vágyakozó férfi pillantások, ez mindenekelőtt önbizalmat ébreszt egy nőben. Ugyanis mi csajok általában alul értékeljük a külsőnket. Mindig találunk valamit, amin változtatnánk, soha nem vagyunk maximálisan megelégedve magunkkal. És ha akad egy-egy ruhadarab, ami ezen változtat, azt mindenáron megszerezzük! Mert a csúnyácskább vádlinak is gyönyörű ívet varázsol a magas sarok, a vastagabb derék is karcsúnak tűnik egy fűzőben vagy alakformáló sztreccs alsóneműben, a megereszkedett melleken segít egy megfelelő melltartó, nem számít, hogy utána egy napig zsibbad a lábunk vagy éppen levegőt nem kapunk benne rendesen és megfájdul a fejünk, mert az agy vérellátása lecsökken.
A férfiak vizuális beállítottságúak, de mindannyian egyetérthetünk abban, hogy mindenképpen látványosabb az utcán egy testhez simuló szűk ruhában magas sarkakon végigtipegő hölgy, mint ha mackónadrágot, bő pólót és sportcipőt viselne. Ezt a luxust csak „ünnepnapokon”, otthon vagy a természet lágy ölén kirándulgatva engedhetjük meg magunknak. Direkt mondtam melegítőalsót és nem farmert, ugyanis nekünk még a farmerjeink is kényelmetlenek. Ez a ruhadarab is épp annyi gondot okoz, mint a többi; szűk, szorít, bevág, stb.
Szóval tetszeni szeretnénk az ellenkező nemnek és magunknak. Mi a helyzet az azonos neműekkel? Senki előtt nem titok az a jelenség, mikor két pár elhalad egymás mellett és a csajok egymást nézik, nem a fiúkat. Úgy méregetik a másikat, mintha legalábbis egy küzdőtéren figyelnék az ellenfelet az összecsapás előtti utolsó pillanatokban. Ennek mi lehet az oka? Nem szeretjük a riválisokat, és ebben a szóhasználatban nem az a rivális, aki veszélyt jelent rád, olyan szempontból, hogy esetleg a kandúrod rá mer pillantani (ilyenkor jön egyébként a női logika: ’hogy megnézte azt a k-t, biztosan fejben már le is vetkőztette’), hanem az, aki esetleg jobban mer kinézni, mint te. Pedig az új x márkájú méregdrága fazonra igazított nyári ruhakölteményed van rajtad. Na ez az igazi megcsalás!
Eszembe jutott erről a gondolatsorról egy vicces anekdota, amit be is ékelek ide: a legjobb barátnőmmel régebben sokat járkáltunk a városban, vagy nyári délutánokon előszeretettel ücsörögtünk a különböző vendéglátóhelyek teraszain. A lényeg az volt, hogy forgalmas helyen legyünk és véleményezhessük a népet. Tudom, csúnya dolog, majd egyszer leszokom róla. Szóval történt egyszer, hogy szembe jött velünk egy lány, dús fekete hajjal, eszméletlen hosszú karcsú lábakon, az öltözéke minimális anyagfelhasználást tükrözött. Mikor elhaladt mellettünk, összenéztünk és egyszerre mondtuk ki azt a bizonyos k betűs szót. Persze aztán óriási hahotázásba törtünk ki és megállapítottuk, hogy a k-ság új dimenzióját tártuk fel közös erővel, amit azóta is alkalmazunk, mégpedig azokra a nőkre, akik egyszerűen jobban néznek ki nálunk. Félreértések elkerülése végett, ez nem rosszmájúságot jelent, csupán egy sajátos elismerése annak, hogy léteznek nálunk csinosabb nők is.
Végszónak csupán annyit mondanék, hogy engem személy szerint soha senki nem fog meggyőzni arról, hogy csak olyan ruhadarabot viseljek, ami nem okoz fájdalmat. Mert tudom, hogy ami nem fáj, az nem néz ki jól!
Mindent bele! Ami nem öl meg, az csak erősebbé tesz (vagy szebbé)!
