Mi a szerelem? Honnan fakad ez a fantasztikus emóció, mely az eszeveszett boldogság érzetét nyújtja, de ugyanúgy saját bensőnk legmélyebb pokolbeli érzéseit is kiválthatja. Átéljük, megéljük, sokszor fáj, de mégis szükségünk van rá. Az emberi létezés legkombináltabb érzése, de megállapíthatjuk, hogy nélküle nem is érdemes élni. Bármi, amit teszünk, legyen az jó és magasztos cselekedet, nem fogható ahhoz, amit szerelemből teszünk.
Illúzió csupán? Menedék, amelybe szánalmas életünk, gyötrő hibáink elől menekülünk? Saját hiányosságaink foldozgatásra való töltőanyag? Amennyiben ebből a szempontból vizsgáljuk, valóban nem végcél, csak egy azt elhomályosító kábult állapot. Teljesedj ki önmagad által! De mi van akkor, ha nekem szükségem van a szerelem érzésére a kiteljesedéshez? Nélküle csak keresem magam, hiányt érzek, s benne találom meg, mindazt, amit keresek.
Sok mindent átéltem, próbáltam kiiktatni, de ugyanoda jutottam minduntalan. Mindenki a boldogságot keresi. Az emberi élet a szeretetben tetőzik, minden vallás, pozitív eszme kulcsfogalma ez. Isten maga a szeretet, az emberek társaik irányába történő szeretetteljes viszonyban lakozik. A szeretet legfelsőbb foka pedig talán nem a szerelem? Úgy vélem, a szerelem szinonimája a boldogság és következménye annak.
Önmagában ez a tudás azonban semmit nem ér. Kell valaki, aki kiváltja, majd ki is érdemli ezt az érzést. Nincs annál csodálatosabb, mint mikor két ember ugyanazt érzi egymás iránt, ugyanabban az időben, ugyanabban a dimenzióban. Olyan ez, mint mikor két félből végre egész lesz. Mert akárki, akármit mond, önmagunkban nem lehetünk egész. Kell valaki, aki tudja, hogy mi zajlik le benned, még akkor is, ha neked fogalmad sincs róla, akinek fontosabb vagy, mint bármi más ezen a világon.
Ha megtaláltuk, megszűnnek a kérdések. Minden, ami hajdanán olyan bonyolultnak, megfejthetetlennek, lehetetlennek tűnt, egy csapásra értelmet nyer, könnyűvé válik, eltörpül. Hogy is lehetne ezt megmagyarázni? Magyarázkodni az elménk vágyik, a szerelem a lélekben fogan. Amit meg lehet magyarázni, az nem szerelem. Fakadjon akár az első pillantás varázsából, vagy múltbéli életek egymást keresztező útjaiból, a bizonyosság érzése ez, ismerős ismeretlen.
Mi szükség agonizálni, ha egyszer itt van? Én csak el akarok merülni, feloldódni benne, teremteni általa. Mert képessé tesz rá. Az igazi szerelem számomra mindent elsöprő, szenvedélyes, magától értetődő, nevetséges boldogság. Nem érzem, hogy nem tudnék élni nélküle, csupán azt, hogy nem lenne érdemes. Talán mindenkinek szüksége van egy célra, értelemre az életében, de miért ne lehetne ez egy másik ember? Miért kell, hogy ez egy gondolat, egy eszme legyen? De ha már annak kell lennie, legyen a szerelem eszméje.
