A minap az Esztergom felé tartó vonaton üldögélve az ebben a félévben rám váró “izgalmas szellemi kalandokon” tűnődtem, amikor egy elég kellemetlen momentum szakította félbe elmélkedésemet. Valahol félúton járhattunk Piliscsaba és Esztergom között, mikor is egy csapat számomra beazonosíthatatlan nemű tizenéves szállt fel a vonatra.Tőlem nem messze foglaltak helyet, úgyhogy módom volt alaposabban szemügyre venni őket. Ez aztán teljesen kijózanított az addigi kellemes merengő állapotomból, és önmagamban történő csípős kritikák megfogalmazására sarkallt.
Első körben megpróbáltam rájönni, hogy melyikük fiú, illetve lány. Ez igen csak nehéz feladatnak bizonyult. A ruha alapján esélyem sem volt, hiszen úgy néztek ki, mint akik előre megbeszélték az aznapi kötelező viseletet. A szűk farmer az összes testen ugyan úgy feszült, a zipzáras kardigán nem engedett sejtetni semmit abból, ami alatta van.
Aztán az egyik áldozat deszkás cipőjének pink fűzőjét meglátva az az abszurd benyomásom támadt, hogy viselője talán a gyengébbik nem képviselője, de a következő pillanatban romba is dőlt a felállított hipotézis, társa ugyanis a következő szavakkal köszönt el tőle: “cső öcsém”! Na itt aztán teljesen összezavarodtam, de nem adtam fel! Azt nem is kell mondanom, hogy a magas sarkút ezek a lányok már hírből sem ismerik. Persze értem én, tél van, a hóban nehéz 10 centis sarkakon tipegni, mert igen csak baleset veszélyes. Én is megcsúsztam valamelyik nap és lefejeltem a kocsiajtót, aminek egy szép színes és terjedelmes méretű mokesz lett az eredménye, ami még mindig itt éktelenkedik a jobb szemem alatt. Szóval elismerem, vannak hátulütői a dolognak. Na de mi van akkor, mikor az időjárás nem áll a csini cipők útjába? Mindig nyitott szemmel járok, a látásom ki van élezve a konkurenciára. Viszont az a sajnálatos tapasztalatom, hogy a nők már nem igen járnak centiméterekkel a föld felett. Bezzeg a tornacsukák, meg a saruk nagyon mennek...
Ez a kis anekdota csupán azt a célt szolgálta, hogy rávilágítsak, a nőies cipők mellőzése volt az első lépés azon az úton, amely szépen lassan a nők elférfiasodásához vezet. Elnézve a fent tárgyalt személyeket ez a folyamat már a végéhez közelít. Az öltözet tehát nem segít a nemek megkülönböztetésében.
A teljesség igénye érdekében azért még meg kell említeni a fejbúbon csücsülő kötött sapkát, amely láthatóan nem a rendeltetését hivatott szolgálni. Egy pillanatig eltűnődtem, vajon mi tarthatja a fejükön, de erre nem találtam megoldást, így hát nem morfondíroztam tovább ezen a kérdésen.
A következő, amin megakadt a tekintetem, az az említett sapka alatt gondosan belőtt, feketére festett, egyenesre vasalt hajkorona. Igaz az elöl hosszabbra hagyott tincsek mindkét oldalról takarják az egyik szemet, mintha muszáj lenne. Azonban a nap végére a wax már nem tart annyira erősen, így kénytelenek félpercenként egy fejrándítással a helyére igazítani a rakoncátlan tincset. Végeredményben azt a benyomást keltik, mint egy csordába verődött epilepsziás hermafrodita küklopsz. Azt már meg sem merem kérdezni (dehogynem), hogy így fél szemmel, hogyan tudnak tanulni az iskolában.
És ez még mindig semmi. A férfiak elnőiesedése is megfigyelhető, pont olyan mértékben, - ha nem durvábban - mint a fordított eset. Nem tartom magam hülyének, de azt egyszerűen nem vagyok képes ésszel felfogni, hogy emberi fajunk gyönyörű hímpéldányait, a teremtés büszke koronáit mi a fészkes fene viszi rá arra, hogy sminket kenjenek magukra. Mert nem túlzok, mikor azt állítom, hogy fényesebben csillogott az ajkuk, mint egy szájfény reklámban szereplő NŐI modellnek, akinek photoshoppal teszik ellenállhatatlanul szikrázóvá mosolyát. Komolyan elszégyelltem magamat, mikor eszembe jutott, hogy csak egy kis spirállal húztam ki reggel a pilláim. Bezzeg a velem szemben ülő délceg legények a kontúrt sem sajnálták. Nem beszélve a gondosan formára szedett szemöldökről és a csokoládébarnára szolizott bőrről.
Végeredményben akarva-akaratlanul felmerült bennem a kérdés, hogy az ilyen fiatalok vajon nemi identitásukban is sérültek? Persze mindig voltak deviánsok, akik hasonló megnyilvánulásokkal akartak kitűnni a tömegből, de mára már ott tartunk, hogy a normális emberek kerültek kisebbségbe. Hová fajul még ez a világ? Szóval a dúsan sminkelt cicafiú kiverte a biztosítékot, de szerencsére megmentett az agyvérzés bekövetkezésétől a tény, hogy befutottunk a végállomásra. A beszédmódot, a stílust, a szóhasználatot, a nyelvtani helyességet, a számomra érthetetlen szlenget jobb, ha nem is minősítem, meg különben sem kapcsolódik közvetlenül a témához. Majd egy következő bejegyzésben talán szót ejtek arról is. Addig is kedves férfiak felejtsék el a női kozmetikumokat, hölgyeim, próbáljanak a plázában a női részleg felé orientálódni.
Mindent bele, ne kelljen az alsóneműig jutni, hogy kiderüljön, kivel is van dolgunk!
